Református közösség a várossá váló Budafokon
Budafokot felekezeti szempontból a sokszínűség jellemezte a várossá válás időszakában. A legrégebbi és legnépesebb a katolikus volt. Jelentős beágyazottságát szakrális épületei hangsúlyozták. A Péter-Pál utcai egyhajós kápolna már korán kicsinek bizonyult, ezért megépült a Szent Lipót-plébániatemplom, amely éppen tavaly, 2025-ben ünnepelte fennállásának 270. évfordulóját. A német ajkú telepesek leszármazottai hagyományosan katolikusok voltak. A protestáns felekezetek közül a református, az evangélikus és a baptista is képviseltette magát Budafokon, illetve izraelita közössége is volt a településnek. A következőkben a református felekezetre fogunk fókuszálni, amelyet egyrészt a helyhiány indokol, másrészt pedig az, hogy a lelkipásztorként szolgáló Demjén István visszaemlékezése rendelkezésre áll az utókor számára, és részletesen mutatja be a várossá váló Budafokon a reformátusok történetét.
Promontor, majd Budafok ipari fejlődése nagyban hozzájárult a református hívek számának növekedéséhez. Vidékről a fővárosba telepedett rengeteg olyan ember, aki munkát keresve érkezett Budapestre és környékére. 1900-ban alakult meg a Budafok-albertfalvai Református Fiókgyülekezet. Az istentiszteleteket a kezdetekben Winter Rezső Péter-Pál utcai házának kertjében, majd a Budafoki Társas- és Olvasókör helyiségében tarthatták meg. Az első gondnok Hegedűs Sándor lett. Megkezdődött a gyűjtés az istentiszteletekhez szükséges úrasztali terítő és az egyház számára. Tóth József tanfelügyelő, Budafok későbbi díszpolgára 400 négyszögöles telket ajándékozott a településnek, amelyet végül a refomátusok kaptak meg. Így a Kereszt utcában megkezdődhetett a refomátus imaház megépülése, amely 1909-re lett készen. A templom megépülését többek között a katolikus francia pezsgőgyáros, François Lajos is támogatta.
Az 1910-es években sűrűn váltották egymást a lelkészek: Moór Péter egykori tábori lelkész 1911-es halála után Marjay Károly érkezett Budafokra, aki eredményesen fogta össze a Budafok környéki települések református híveit Albertfalvá-tól egészen Nagytétényig. Az első világháború kitörése változásokat hozott: egyrészt sok hívőnek kellett bevonulnia, másrészt a Budapest környékén táborozó csapatok közül sok hívő katona, még a katolikusok is, a budafoki református kö-zösség istentiszteleteire jártak. Marjay 1915-ös távozása után Murányi János lett a lelkész. A közösség megvált a korábbi imaháztól, és a Törley térre költözött, egy könnyebben megközelíthető házba. Murányi 1920-ban kiment Amerikába, így a közösség hamarosan a szétesés határára került. Végül a Szerbiából elűzött Demjén Istvánt hívták meg szolgálatra 1922-ben. Neki újra kellett kezdenie a közösség összegyűjtését. Munkáját siker koronázta: leánykör, cserkészcsapat és bibliakör is aktívan működött, és kezdett adomángyűjtésbe az egész országban egy új templom megépítése érdekében. A gyűjtés sikere után, 1926-ban történt meg az alapkő letétele, a felszentelésre pedig 1927-ben került sor. A templom a hívek aktív közreműködésével, rengeteg önkéntes munkával valósult meg.
Párhuzamosan Kelenvölgyben is új imaház épült és készült el 1927-ben. A budafoki református közösség rendezhette meg az Első Országos Református Nagygyűlést.
(A fenti írás nagy részben támaszkodott a Budafoki Református Egyházközösség által 2007-ben kiadott „Csodálatos, hogy Isten segített minket" című kiadványra).
Gyönki Viktória muzeológus
